Belépés
Mi ez a Szövetség?
A Mária Béke Királynője Szövetség meghív egy 33 napos felajánló lelkigyakorlatra, hogy csatlakozz mindazokhoz, akik Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlják magukat a Szentháromságnak.
A Szövetség célja, hogy szeretetsereget gyűjtsön össze a Szent Szűz köpenye alatt, hogy őbenne találkozva az egész világ megtérjen és kiengesztelődjön.
A felajánló lelkigyakorlatnak az a küldetése, hogy megváltoztassa életünket. Azért született, hogy akármilyen is a lelki "szintünk", mindannyian táplálkozhassunk belőle és hitünk erősödhessen.
A lényeg az őszinte és személyes döntés, amely abból a vágyból születik, hogy Márián át Istennek ajándékozzuk önmagunkat.
- 1994-ben hozták létre Franciaországban
- Alapítója Efraim testvér (állandó diakónus, a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség alapítója egyben)
- Célja, hogy összegyűjtse a Szűzanya gyermekeit és így siettesse a Szeplőtelen Szív győzelmét
- A Szövetség jelenlegi magyarországi központja a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség botfai házában található
Hogyan és hol lehet elvégezni ezt a lelkigyakorlatot?
- Efraim testvér összeállított egy könyvet, amelyben minden nap találunk néhány imát és elmélkedést, ezenkívül a Hiszekegyet és egy medjugorjei üzenetet.
- bárhol elvégezhetjük akár egyénileg, imacsoportban, vagy családi körben
Kinek szól ez a meghívás?
- papoknak, szerzeteseknek és Neked is
- fiataloknak és időseknek
- katolikusoknak és nem katolikusoknak
- gyakorló hívőknek és azoknak is, akik még nem ismerik Isten szeretét, de szeretnék megtapasztalni az Úr kegyelmét és üdvözítő erejét
Igen, Mária hív Téged, szüksége van Rád is és mindannyiunkra, hogy Isten, aki maga a szeretet, minden embert elérhessen és megmenthessen.
Ha szeretnél részt venni az "irgalom győzelmében, amely egyike Isten utolsó időkre tartogatott titkainak" (Montfort-i Szent Lajos), akkor rendelj egy könyvet a Felajánló Lelkigyakorlatról.
A lelkigyakorlatos könyv (amely a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség kiadásában jelenik meg) nem kerül kereskedelmi forgalomba, ár nincs rajta, de mindenkit hívunk, hogy szabad szívvel segítse adományaival és imáival Mária könyvének terjesztését.
A könyvet az alábbi címen lehet megrendelni:
Mária, Béke Királynője Szövetség, 8777 Homokkomárom, Ady E. u. 2.
A megrendelőlapon nevet, címet, telefont kérünk feltüntetni, valamint jelezni, hogy csekket mellékelhetünk-e a könyv kiadásának támogatásához.
A megrendelt könyveket postán küldik el.